Roma szolgaság román területeken: A történelem és a felismerés 22-es csapdája

„Őrület! Őrület! A hordák már a kapuknál vannak!”

Csaknem öt századon keresztül a Román Fejedelemségekben lakó romák szolgaként éltek születésük pillanatától fogva – ezt említi Havasalföld 19. századi törvénykönyve. Tárgyként kezelték őket, akiknek értékük volt. Eladták őket aukciókon, adományként, ajándékba adták esküvőre, vagy egyszerűen tartozást törlesztettek velük. A szolga az úr tulajdona volt, jogállás nélkül. Ösztönözték a korai házasságot, és elvárták, hogy a lehető legtöbb gyermeket szüljék az úr tulajdonának gyarapítása érdekében. Még mindig nem széles körben ismert, hogy ez a roma szolgaság egyike az első intézményesített diszkriminációs tevékenységeknek a csoport ellen.

Cristina Bangau írása

A történelemnek ez a része, az 500 év roma szolgaság – Európába érkezésüktől kezdve, a 13. századtól a 19. századig – még nem része az iskolai tanterveknek. Még akkor is, ha a rabszolgaság szinte csak a román területekre volt jellemző – Moldvára és Havasalföldre, máshol Európában folyamatosan ki voltak téve a kannibalizmus vádjának, nem tehették be a lábukat városokba, vagy illegálisnak voltak kikiáltva. Az inváziótól való félelem a századok során mindenféle „biztonsági óvintézkedés” kidolgozásához vezetett, melyeknek spektruma a fizikai támadásoktól kezdve a gyűlöletbeszédig, és annak megrázó következményeiig terjed. A szegregáció mind a mai napig feltérképezhető fizikailag, és csak kevés előrelépés történt annak érdekében, hogy ezek az esetek megjelenjenek a román közbeszédben. A kirekesztés gyakorlatának rejtélyes mintázata figyelhető meg: a szabadság közvetlen korlátozásától kezdve a történelem elhallgattatásáig – ezeket a történéseket marginalizált emlékekké változtatva-, a tudás rendezésének, szűrésének, rangsorolásának folyamatán keresztül.

No Human Being is Illegal!

Egy emberi lény sem illegális! – No Human Being is Illegal!

Egy emberi lény sem illegális! – No Human Being is Illegal!

Nomádok és a törvényhozás

Az Európai Unión belüli szabad mozgás joga nagy kihívással állítja szembe a kormányokat. A 2014-es svájci népszavazás [1], amely elfogadta a bevándorlási kvóták javaslatát, csak egy újabb példája az irányított és szelektív migráció mára megalapozott trendjének. A Svájc korlátozására irányuló erőfeszítések ellenére – mint például az egyetemi hallgatók Erasmus programban való részvételi lehetőségének megszüntetése – a kőkemény nacionalista hangok nem szégyellik dicsőíteni a tett mögött rejlő ’bátorságot’. A mögöttes üzenet a határok megerősítése, és azoknak a gondos kiválasztása, akik beléphetnek a nyugat-európai ígéret földjére. Mostanra bekerült a köztudatba, hogy ezek a jogilag legitimált kezdeményezések – ha nem kifejezetten őket célozzák – főleg a leghátrányosabb helyzetű csoportokat érintik, akik az otthoni munkanélküli környezetből szabadulni vágyva külföldi munkalehetőségeket keresnek.

A történelem nem egy példát szolgáltat olyan esetekre, amikor a gazdasági nyomás a politikától fűtve gyümölcsöző talajnak bizonyult – hatékony stratégiának, hogy a kivándorlókat megbénítsa. Az európai szélsőjobboldali politikai testek fenyegetéséről szóló tanulmányok eredménye is jól mutatja a gazdasági egyenlőtlenségek etnicizálásának folyamatát. Ebből a szempontból fontos a Konrad Adenauer Stiftung kutatása „Europe? – No, Thanks? Study on the Rise of Right Wing and National Populist Parties in Europe” címmel (Grabow and Hartleb, 2014)[2]. A kiábrándult szavazóktól a bevándorlási ügyek leegyszerűsített médiaképén át az európai integráció előnyeinek tiszta kommunikációjának elmaradásáig – a politikai látkép változásának feltételei egyre adottak. Túl sok a vészmadár, és a strukturális problémák leírása szándékosan homályos, ezek is mind hozzájárulnak a közelgő katasztrófa-érzethez. Így a szélsőjobboldali csoportok közbeavatkozásukat „terápiaként” láttathatják, mint egy majdhogynem messianisztikus küldetést, melynek során ők visszaadják az embereknek, ami jog szerint őket illeti, ideértve a „tisztátalan” megszállókkal szembeni védelmet. Annak a kontextusában, hogy Európa még mindig nem heverte ki a gazdasági hanyatlást, az integrációs folyamat krízise kivételesen termékeny kezdőpontot szolgáltathat a tekintélyelvű politikusok számára, csakúgy, mint a kemény megszorítások – egyetlen lépésre attól, hogy követeljék a nemzeti protekcionizmust, vagy privilegizálják a „saját” gazdaságot, oktatást, stb. [3]. Ha a „cigányproblémát” osztályproblémaként kezeljük, a fő konfliktusforrás a gazdasági egyenlőtlenség, amit – az extrém kezdeményezések felélénkítése és legitimálázása céljából túlpolitizált – kulturális különbségekről folytatott diskurzussal álcáznak. Az 500 évig tartó rabszolgaságot, amit a roma populáció elleni európai, intézményesített diszkriminatív gyakorlatok gyökerének tartok, ennél a pontnál érdemes megvizsgálni, mert hihetetlenül gazdag forrása lehet a múlt és annak mai napig tartó visszaverődései iránti megértésünknek.

Taken from out film "Guilty Until Proven Innocent". Roma families were abruptly expelled from France in the summer of 2010.

Taken from out film “Guilty Until Proven Innocent”. Roma families were abruptly expelled from France in the summer of 2010.

„A bűnösség vélelme” c. film alapján – roma családokat utasítottak ki hirtelen Franciaországból 2010 nyarán.

Szolgaságtól az elnyomásig: állami narratívák

A politikai diskurzus borzasztó sokat változott az évszázadok során – az emberi jogok gondolata csak nemrégiben került napirendre. Példának okáért az emberi jogok egyetemes nyilatkozata – amely kifejti a jogokat, melyekre minden emberi lény örökletesen jogosult – csak a második világháború után született meg, 1948-ban.[4] A szabadság, az igazság és béke fundamentumának szánták, hogy biztosítsa: minden ember szabadnak és egyenlőnek születik – megszüntetve ezzel a rabszolgaságot és a szolgaságot. Egy bevezető óra az antropológiába már feltárná, hogy az, ami ma elfogadhatatlan, valaha normának számított, és csak nemrégiben kezdték megkérdőjelezni. Mégis, máig meglepő, hogy az etnikum mai felfogásában zajló fejlődések és a biztosnak vett kategóriák visszautasításának ellenére a kirekesztés, a gyűlöletbeszéd és az átidealizált sztereotípiák nevében embercsoportok ellen elkövetett cselekmények nem csak gyarapodnak, de néha nem is minősülnek annak. A szélsőséges attitűdök és vélemények csendes normalizálódását ijesztően illusztrálja a legevilágibb forma: az internetes kommentek. A Román Fejedelemségek roma rabszolgaságának hosszú történetét taglaló cikkek végén, a vélemények és kommentek szekciójában sok olvasó nyíltan leszögezi, hogy a roma szolgaság egyetlen sajnálatos pontja részükről annak megszüntetése. Más kommentek a roma aktivizmus bátorságát pártfogolják, mintha csak a romák másodrangú állampolgárok lennének, akiknek a társadalmi ügyekbe nincs beleszólásuk. Először is, mióta van hitelt érdemlő véleményük? Nem kéne inkább lopniuk valamit, vagy megzavarni a rendes polgárok nyugalmát?[5] Egy másik komment azzal sokkol, hogy egy új, az Indiai Légitársaság által üzemelt Bukarest – Új-Delhi járatra céloz, ezzel az erőszakos kiutasítások francia példáira utalva [6] – külön charterjáratot indítottak azzal a szent céllal, hogy az „önkéntes hazatérőket” szolgálja – és arra, hogy a romák az európai migrációt megelőzően bizonyítottan indiai gyökerekkel rendelkeznek.[7]

Ha egy kicsit utánajárunk a témának, láthatjuk, hogy a média telis-tele van példákkal az embertelen körülményekre, amikkel a roma népesség napjainkban szembenéz. Sajnos a történelemből tudjuk, hogy ezek nem egyedülálló esetek; mióta megérkeztek Európába, a romák kitaszítottak voltak. Nagyra tartott mesterségbeli tudásuk, mellyel beutazták a Román Fejedelemségeket (Havasalföldöt és Moldovát), szolgasorsba hajtotta őket. A török megszállástól letaglózott Európában megjelenésük még nem voltak ismerősek, könnyedén összekeverték őket a megszállókkal, és féltek tőlük. Nemsokára kiközösítették, kannibalizmussal vádolták, szörnyetegekhez hasonlították, még számkivetetté is tették őket. Az emberiességüktől való megfosztásra számtalan példa adódik; amikor először tört ki a pestis Bukarestben, az azonnali intézkedések közt volt például a romák kiutasítása a városból.

Február 20-át, a napot, amikor 1856-ban hivatalosan is megszüntették a rabszolgaságot, csak nemrégiben fogadta el a román állam, mint a roma rabszolgaság eltörlésének nemzeti emléknapját. 2010-ben a szenátus még mindig visszautasított egy erre vonatkozó törvényjavaslatot [8], annak ürügyén, hogy nem szolgálhat precedensként egy olyan ügyben, amit nem lehet tudományosan igazolni, különösen a romákat érintő ügyekre olyan érzékeny Európában. A „cigány” terminust – szemben a romával – intenzíven vitatták Radu Bercenau-val, aki akkoriban szenátor volt, és azt állította, hogy az indoklás, ami alapján utóbbit választották az Európai Tanács egyik gyűlésén, nem volt megalapozott, így ez a megnevezés elfedi az igazságot. Felszólalását egy másik szenátor, Hasoti is támogatta, aki az előző, Iliescu-féle kormányt „hibáztatta” a roma szó használatáért, mondván, hogy a „tigan” (a román „cigány” szó) semmilyen pejoratív tónust nem hordoz. Még ha végül, egy évvel később el is fogadták, azt a javaslatot, hogy a roma szolgaság történetét oktassák és az iskolai tantervek részét képezze, elutasították az Oktatásügyi Minisztérium kérésére. Helyette egy „enyhébb” verziót dolgoztak ki, a Kulturális Minisztérium és Nemzeti Örökségvédelem felelősségi körében, megállapítva, hogy központi és helyi hatóságok pénzügyi támogatást nyújthatnak társadalmi kezdeményezésekre és nyilvános eseményekre, melyekkel február 20-án a roma rabszolgaság eltörlésére emlékezünk. Ez a hozzáállás mély aggodalmakat vet fel, ami a történelmet és a nemzeti történetalkotás állami intervencióját illeti, fájdalmasan emlékeztetve minket a roma Holokauszt elismertetéséért való hasonló törekvésekre. A romák romániai történetének ebben a szelektív kontextusában tényleg olyan meglepő, hogy a román állampolgárok nem tudnak teljes képet alkotni?

'The Forgotten Holocaust'

‘The Forgotten Holocaust’

‘Az elfelejtett Holokauszt’

500 év szolgaság

A romák első dokumentált említése a Román Fejedelemségekben a 14. századból származik, – itt az uralkodó által különböző kolostoroknak adott ajándékokként jelennek meg. Ezen kívül nincsen információnk a jogállásukról. A nomád romák romanticizált felfogása alapján nem szabad teljes szabadságra gondolnunk: a gazdáik számos előjogot ajánlottak nekik, néha szabadság formájában, hogy a területen belül szabadon mozoghassanak – amíg az éves adót befizették, a romák élhettek afféle szabad önrendelkezéssel a nomád közösségekben.[10] De ahogy korábban említettem, nem rendelkeztek törvényes státusszal, és mindössze gazdáik tulajdonaként tekintettek rájuk. Ez azt jelentette, hogy a cselekedeteikért hivatalosan a tulajdonosuk volt felelős. Ha egy szolga és egy szabad ember közt konfliktusra került sor, a tárgyalás a tulajdonos és a másik szabad ember között zajlott. Az a lehetőség, hogy valaki elhagyhasson egy szolgát, ha nem akart fizetni érte a továbbiakban, létezett, amíg el nem kezdték büntetni azt, egyre súlyosabban. Ugyanakkor, ha a szolgának nem volt gazdája, automatikusan a Korona szolgájává vált.

Több kritérium van, ami alapján csoportosították őket, a legáltalánosabb a hovatartozás volt. A romák vagy a Korona, vagy a nemesek, vagy az Egyház rabszolgái voltak. Közülük a Korona rabszolgái élvezték a legnagyobb szabadságjogokat, ők főleg nomádok voltak, míg a többiek földhöz kötve dolgoztak, háztáji segítséget nyújtva, vagy különböző mesterségeket ellátva. Ezeken kívül volt még egy megkülönböztetés, ami a foglalkozásukra vonatkozott: voltak a kanálkészítők, akik főleg fával dolgoztak, az aranymosók, az urszarik – medvéket képeztek ki, és táncoltatták őket a falvakban, a laieshi-k – akik a fémműveléssel foglalkoztak általában települések szélén letelepedve.

Lassan a törvényhozás a romákat a tulajdonosuk birtokává tette, mélyen beágyazva ezzel a rabszolgaságot a Román Fejedelemségek társadalmi rendszerébe. Mi származhat abból, ha a roma a szolgalét szinonimájává válik? Gazdájának exkluzív tulajdonává, aki csak élete vagy halála fölött nem rendelkezhetett, de eladhatta őt, kicserélhette jószágra, odaajándékozhatta, továbbadhatta, hogy tartozását kiegyenlítse. Emlékezzünk csak Stirbei bojár történetére, aki 1834-ben árverést rendezett 3000 szolgájával, hogy felújíthassa palotáját [11]. Képzeld el, hogy megvásárolhatsz egy roma kisgyermeket mindössze 48 centért! [12] Az évek során az árak változtak, és egy idő után az Udvar határozta meg azokat, kor, egészség és képességek alapján.

Ha egy roma nő házasodni akart a 18. századi román fejedelemségben, nagyon nehéz dolga lehetett. Nem csak azért, mert a gazdájának engedélyt kellett adni, hanem azért is, mert ha a pár elvált, a gyermekeiket egyenlően kellett elosztani a két gazda között. Továbbá, nem volt semmi garancia arra, hogy őt magát, vagy valamely családtagját nem viszik el a vasárnapi aukcióra. Ráadásul abban az esetben, ha egy szabad ember akart házasodni egy szolgával, akkor ő is automatikusan szolgává vált, valamennyi roma anyától született gyermekkel együtt. Ha lázadásra gondoltak? Az úr, aki teljes körű jogokkal rendelkezett a szolgák fölött, bármilyen helyénvalónak ítélt büntetéssel élhetett, a korbácsolástól kezdve az ajkak, fülek levágásán át, a talpak ostorozásáig, nyilvános verésig – az egyetlen megkötés csak az volt, hogy nem ölhette meg a szolgát, amely tett amúgy se lett volna célravezető a vagyon tekintetében. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy milyen értékesek voltak a roma emberek a középkori Európában, melyet a háborúk uraltak, és a pestis, az éhség, és az ellentétek tizedelték. Indiában kezdődő hosszú útjukról magukkal hozták hihetetlen, értékes képességeiket. Gazdasági szempontból azért voltak fontosak a romák, mert jó volt a kézügyességük: képesek voltak kitölteni egy űrt, melyet a román fejedelemségek agrártársadalma nem tudott.

A 18. század környékén a jobbágyságot eltüntették, 1749-ben egészen pontosan, Moldovában – innentől kezdve egyértelművé vált, hogy már csak a romák tekinthetők szolgának, a jobbágyok szabad emberekké váltak, akik nem rendelkeztek földbirtokkal. Végül a 19. században, amit meghatároztak Európa felszabadítási mozgalmai, diákok kezdtek tüntetni Bukarestben, szobrok másolatait égették el, melyek a romákra szolgaként referáltak. 1860-ban váltak csak valóra a követeléseik, az olcsó munkaerőtől megfosztott tulajdonosokat pedig kompenzálták, évszázadok embertelenkedései után is. A felszabadítás tehát 500 évet váratott magára, és az egyesült államokbeli rabszolgafelszabadításokra, valamint az ipari forradalomra adott válaszként értelmezhető. A törvény, ami biztosította a rabszolgaság teljes megszűnését, legalábbis addig ismert formájában, 1864-ben született. Azóta a rabszolgaság definícióját számtalanszor vitatták már, hogy még bezárólagosabb, még inkább a modern normákhoz igazodó legyen – manapság a fogság, a kényszermunka és az előre elrendezett házasságok kapcsán említik.

Évszázadok teltek el, a félelem mégis megmaradt, hiába a „tiszteletreméltó” európai polgárok becsmérlése. A múltra visszatekintve látjuk, milyen mélyen gyökerező reakciók ezek. Semmi új nincs ezekben az attitűdökben: német területekről a 15. században kitiltották a romákat, a csehek halállal fenyegették a területükön áthaladó romákat. A mozgásszabadság kérdése Európában lassan átalakul a „romakérdés” feletti vitába. Eléggé félelmetesek a kilátások. 600 évvel később, gazdáik birtokán álló sárkunyhókból a romák gettókba, táborokba, improvizált terekbe költöztek, erőszakos kitelepítéseknek is áldozatául esve – ahogy a francia példa mutatta.

Romanian auction for Roma slaves.  Translation:  "18 Men, 10 boys, 7 women, 3 girls,   - In fine condition - "

Romanian auction for Roma slaves.
Translation:
“18 Men,
10 boys, 7 women, 3 girls,
– In fine condition – ” HU: Román aukció – roma szolgákat kínál eladásra. Fordítás: “…18 férfi, 10 fiú, 7 nő, 3 lány – jó állapotban – “

A fehérre meszelt történelem

Túl keveset tudunk a történelem ezen részéről, és nagyon kicsi lépéseket tesznek csak annak érdekében, hogy integrálják a domináns narratívába.A 19. században intenzíven vitatott szempont a 20. századra szinte teljesen eltűnt a nyilvános diskurzusból. Mihail Kohalniceanu, az egyik legbefolyásosabb román értelmiségi a 19. században, volt a felelőse egy, a roma rabszolgaságot felszámoló törvényvázlat létrehozásáért. 1891-ben, a Román Akadémia 25. évfordulóján, kollégái és a Királyi Család előtt felszólalt, megnevezve a modern Románia legutóbbi történetének három legradikálisabb reformját [13]: a roma rabszolgaság megszüntetését, a parasztság emancipációját, és a nemesség privilégiumainak eltörlését. Ezeknek a reformoknak a végrehajtását tekintették ekkoriban a modern Román Királyság lehetséges létrejötte feltételeinek. Időrendben, a felszabadító mozgalmak az USA-ban csak 1861-ben érték el céljaikat, nagyjából ugyanakkor, amikor a törvényhozás a roma rabszolgaságra és a jobbágyok felszabadítására vonatkozóan életbe léptette változtatásait a román területeken. Ugyanakkor Romániában nem értek véget a roma népességet célzó akciói a hivatalos rendszabályozásnak. Viorel Achim roma történész szerint 1926-ban a biopolitika és az eugenetika intézményesített kutatási területté vált a kor antropológiai intézményeiben, külön szakfolyóirattal, amit a Társadalmi Egészségügy Intézete publikált (Achim, 2004: 164)[14]. Az etnikai kisebbségek, mint a nemzet tisztaságát fenyegető veszély ideája ebben a kontextusban alakult ki. Azzal, hogy megfogalmazták a „cigányproblémát”, hamarosan javaslatok is születtek, mint a sterilizáció, vagy az elkerítés izolált telephelyeken. Bár, ahogy Achim is rámutat, ezek az elképzelések nem örvendtek túl nagy népszerűségnek, csak a fajspecialisták „tudományos” véleményének szabad kifejeződéseinek számítottak, az 1940-es évekig, amikor Ion Antonescu tábornagy átvette a szélsőjobboldali kormány vezetését. 1942-ben körülbelül 25 000, főleg nomád romát deportáltak a Dnyeszter Menti Köztársaságba, majd ugyanebben az évben, októberben leálltak ezek a műveletek, és a „cigányprobléma” lassan eltünedezett a nyilvános diskurzusból. A roma kisebbséget sújtó hasonló történések a román történelemben hasonló sorssal bírtak. Röviden szót ejt róluk a hivatalos, tanított történelem, mint az 1938-1944-es roma és zsidó tragédia egyszeri esettanulmánya pl. [15], de szó sincs a romák 500 éves rabszolgaságáról. Ahogy cikkem elején említettem, csak 2011-től adtak helyet a román hatóságok a roma emancipációról való megemlékezéseknek a nyilvános szférában. Úgy érződik, mintha a történelem alapos, óvatos átvizsgálás alatt lenne, egyfajta szelektív folyamatot feltételezve, ami a jó történeteket beengedi, de elhomályosítja azokat a részeket, amik tönkretehetnék a narratíva egyenletességét.

[1] http://www.theguardian.com/world/2014/feb/09/swiss-referendum-immigration-quotas

[2] https://www.kas.de/wf/doc/kas_36200-544-2-30.pdf?140217120953

[3] http://transform-network.net/journal/issue-092011/news/detail/Journal/right-wing-populism-in-europe.html

[4] http://www.un.org/en/documents/udhr/

[5] http://www.historia.ro/node/2373

[5.a] http://www.historia.ro/exclusiv_web/general/articol/calai-lautari-istoria-tiganilor-tarile-roman

[6] http://www.bbc.com/news/world-europe-11020429

[7] http://adevarul.ro/news/societate/158-ani-dezrobirea-romilor-principatele-romane-1_5305dad9c7b855ff56820897/index.html

[8] http://www.cdep.ro/comisii/drepturile_omului/pdf/2010/rp519.pdf

[9] http://acum.tv/articol/17851/

[10] http://romafacts.uni-graz.at/index.php/history/early-european-history-first-discrimination/wallachia-and-moldavia

[11] http://www.oocities.org/~patrin/pariah-ch4.htm

[12] http://www.reocities.com/~patrin/pariah-ch3.htm

[13] http://ro.wikisource.org/wiki/Dezrobirea_%C5%A3iganilor%2C_%C5%9Ftergerea_privilegiilor_boiere%C5%9Fti%2C_emanciparea_%C5%A3%C4%83ranilor

[14] Achim, Viorel. 2004. Roma in the Romanian History. Budapest: CEU Press.

[15] http://www.isjcta.ro/wp-content/uploads/2013/06/Programe-scolare-istorie-cls-V_VIII.pdf