AZ ÍROTT ROMA NYELV – SOHA NE MONDD, HOGY SOHA
Napjaink Európájában, a romák helyzetének fényében a roma nyelv- vagy ahogy mi nevezzük: a romanes – története talán nem tűnik olyan különösen fontosnak. Arról vitázni, hogy ennek a nyelvnek vannak-e írott hagyományai, még annál is kevésbé tűnhet fontosnak. Ettől még azonban az állítás, hogy a roma nyelvre egészen a közelmúltig nem találunk írásos példát, hamis marad, és ez az állítás épp azért veszélyes, mert az emberek helyesnek feltételezik.
Damian Le Bas írása
Roma nyelven írott levél az angol romanichal Sylvester “Westerous”Boswell tollából, 1874
A romák sok európai országban alapvető emberi jogokért küzdenek, egyenlőségért az oktatásban, jog előtti egyenlőségért. A „cigánykérdésről” folytatott homályos közbeszéd kísértetként száll, elfedve a gyilkos romaellenes erőszak valóságát. Az a középkori mítosz, hogy a romák nem-roma gyerekeket lopnak, ismét felütötte csúf fejét, azzal a ténnyel ellentétben, hogy ennek a gyakorlatnak egyetlen példáját sem sikerült soha hitelesen dokumentálni. Mindeközben, a roma kultúráról és nyelvről szóló lényeges valótlanságok, akármilyen ártalmatlanok, tovább virágzanak. Ez cserébe egy hamis képet enged a történelmünkről kialakulni, a szélsőségesek érdekeit szolgálva, akik a romákat örökösen idegen elemként kívánják lefesteni, akiknek élete nem kompatibilis az európai kultúrával.
A “Romanès” szó szerint azt jelenti: roma módon. Így a romanes annyit tesz: úgy beszélni, mint egy roma. A nyelvet sok más névvel illetik – jó példák erre a „romani chib”, ami azt jelenti, roma nyelv, vagy az „amari chib”, a „mi nyelvünk”. Angliában gyakran nevezik a „régi nyelvnek”, és talán Anlgiából származik az első írásos nyelvemlék is, amit egy Andrew Boorde nevű katolikus szerzetes hozott létre 1542-ben. Egyébként, ahogy az író Fracis Hindes Groome megállapítja, Boorde valószínűleg a saját romanes – gyűjtését jegyezte le, amit „Egyiptom nyelvének” nevezett, egy sussex-i sörcsarnokban – Angliának azon a vidékén, ahol felnőttem, ugyanezt a nyelvet beszélve, 450 évvel később.
Az első mondat, amit Andrew Boorde leírt, egy üdvözlés: “Lach ittur ydyues!”, ami ma úgy betűznénk: “Lachi tiri dives”- azaz „Jó napot kívánok!” Úgy tűnik, a romák, akikhez Boorde-nak szerencséje volt, kedves beszélgetést folytattak vele borról, sörről, húsról, almákról és körtékről, utazásról. Utoljára pedig elköszöntek tőle: “Lachira tut!”- vagy “Lachi rat tut”- „Jó éjszakát!”
Erről a beszélgetésről és írott formájáról én nem tudtam egészen 26 éves koromig. Noha a romák történetét tanulmányozó akadémikusok körében azért jól ismert, az emberek továbbra is ragaszkodnak hozzá, hogy a közelmúltig a roma nyelv nem létezett írásban.
Egyrészről ez érthető: igaz, hogy a legtöbb roma korunkat megelőzően nem tudott írni-olvasni, és igaz az is, hogy a romanes korai írásos példája olyasvalakitől származik, aki maga nem volt roma. De mindezek ellenére fontosnak tartom leszögezni, hogy a romanes– eleinte szórványosan – írásban is létező nyelv, több, mint 470 éve, ami majdnem egy fél évezred. Fontos az is, amire Ronald Lee mutat rá könyvében („Das-duma Romanes – Learn Romani”), hogy a 16. századi romanes kifejezéseket a mai romák is könnyedén megértenék.
Ez az egy példa még nem árulna el nekünk sokat az írott romanes történetéről, de ha egy pillantást vetünk a roma lingvisztika rövid történetére a Manchester-i Egyetem honlapján, mindjárt többet megtudhatunk. A 16. század végére az írott roma nyelvre már a mai Olaszország és Hollandia területén is akadtak példák, a Balkánon pedig 1688-ra datálható az első szövegemlék. 1777-ben a német nyelvész, Johann Christian Christoph Rüdiger felfedezte a nyelv indiai gyökereit.
Ennek a cikknek a tetején levő kép egy 1874-ben a Wester-ként ismert Sylvester Boswell által írt levél fakszimiléje. A levél két nem roma embernek szól, akikkel együtt dolgozott a romanes általa beszélt dialektusáról értekező könyvön. Amikor 2011-ben először láttam ezt a levelet, lenyűgözött és örömmel töltött el a szép kézírással írt, roma nyelvű levél látványa, 137 évvel ezelőttről, örökségünk jól ismert gondnokának dédapjától. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy egész életemben hazudtak nekem azzal kapcsolatban, hogy a mi népünk sosem volt képes hasonlókra, és hogy ha a romák valaha is elértek valamit, az mindössze a közeli múltban történt, az elmúlt évtizedekben. Ott volt a bizonyíték, hogy ez nem igaz, ott volt a szemeim előtt. És épp, hogy ezt írom, a romanes ábécé Wikipedia oldala még mindig azt állítja, hogy „a romák népnyelvi írott szövegei először a 20. században bukkantak fel”.
Sylvester “Westerous” Boswell, aki folyékonyan írt roma nyelven a 19. században
Az Encyclopedia Britannica szerint a ”roma nyelvek” 60, vagy még több különböző, egymástól nagyban eltérő dialektust számláló csoport. Talán igaz, de ez nem kicsinyítheti le az erejét annak a felismerésnek, amit a romanes nyelvet beszélők élnek át, ha meghallják egymás szavát – és amit a szerencsések, akik részt vehettek az oktatásban, átélhetnek, amikor nyelvünk írott bizonyítékaival találkoznak. A lehetőségen belül, hogy így kommunikálhatunk – ahogy már céloztam is rá – nagyon fontos a lehetőség, hogy kulturális múltunkkal kerüljünk párbeszédbe azáltal, hogy elődeink szavait láthatjuk, akár általuk, akár másnak köszönhetően, leírva.
Bronisława Wajs, aki “Papusza”-ként is ismert roma, Lengyelország ünnepelt költője
Ezen túl vannak még olyan tényezők, mint a nemzetközi vándorlás, az internet, illetve a kulturális eseményeken keresztül való találkozás, valamint a vallási tisztelet: mindezek különböző roma közösségeket hoznak össze és elősegíti a nyelvünk használatát, miközben a dialektusok gyorsabban keverednek, érnek össze, mint valaha.
Helios Gómez, cigány művész, író és politikai aktivista
Az akadémikusok szeretnek „holt nyelvekről”, „haldokló nyelvekről”, „nyelvek kihalásáról” beszélni. Sosem értettem, hogy miért használják ilyen gyakran ezeket a kifejezéseket a roma nyelvre, amelyet feltehetőleg többen beszélnek ma, mint valaha, és gazdag írott kultúrával rendelkezik, amely Bronisława Wajs, Helios Gómez, Ilija Jovanovic, Karoly Bari, David Morley, Santino Spinelli, Edward Dębicki, és még sok más író munkáiból is látszik – szerte Európából a múltban és most is. Igen, a nyelvjárások felemelkednek és hanyatlanak, de a nyelv kitart. És azáltal, hogy nem festünk pontos képet a történelméről, rosszat teszünk nem csak a romák kulturális és nyelvészeti történetének, de az intellektuális igazság sztenderdjeinek is.