Romaellenes felkelések Csehországban
Romaellenes felkelések Csehországban
„Az elmúlt két hónapban, egy sajnálatos sokaság cselekményei fényében a csehországi erőszakos felkelések, melyek egész egyszerűen a romák kirekesztése és megsemmisítése felé irányultak, kegyetlen mentalitásról tanúskodnak az emberi jogok értékeit illetően, mely mentalitás elkeserítő módon meglepően sokakra jellemző az országban. Ez a gondolkodásmód eddig neonáci és szélsőséges körök sajátja volt, 2011 óta mégis számottevő, látható növekedésnek indult azoknak a száma, akik ezeknek a neonáci és szélsőséges gondolatoknak követőivé váltak.” Sinziana Marin cikke.
Mint sok másik kelet- és közép-európai ország, Csehország is érzékelte a nyomást, hogy megpróbáljon illeszkedni a régóta meghatározó nyugati értékekhez, növekvő, európai demokratikus exkommunista állammá való fejlődése során. És mint sok más exkommunista államnak, sok behoznivalója van, ami politikusainak átláthatóságát és az emberek bizalmát illeti kormányuk és vezetőik iránt. A korrupció könnyedén beszivároghatott a kilencvenes évek privatizációs hullámaiban, ami elhomályosította a politika és az egyéni eredmények nagyon is szükséges elhatárolhatóságát, vállalkozások és romlott ideák bújtak a szabadságért és demokráciáért való harc maszkja mögé. Ez egyike volt tehát azoknak az összetett dolgoknak, ami hozzáadódott az új generációk szerencsétlen, nehéz helyzetéhez, hiszen az embereknek nem volt könnyű az egyre növekvő változásokhoz megfelelően idomulni. Az újonnan elért szabadság sokkal nagyobb teret adott azoknak az embereknek, akik többé-kevésbé megértették az új ideákat, így a romák beilleszkedése és hagyományaik, szolgáltatásaik megőrzése még nehezebbé vált.
Az elmúlt két hónapban, egy sajnálatos sokaság cselekményei fényében a csehországi erőszakos felkelések, melyek egész egyszerűen a romák kirekesztése és megsemmisítése felé irányultak, kegyetlen mentalitásról tanúskodnak az emberi jogok értékeit illetően, mely mentalitás elkeserítő módon meglepően sokakra jellemző az országban. Ez a gondolkodásmód eddig neonáci és szélsőséges körök sajátja volt, 2011 óta mégis számottevő, látható növekedésnek indult azoknak a száma, akik ezeknek a neonáci és szélsőséges gondolatoknak követőivé váltak.
Sajnos nem ez az első alkalom, hogy hasonló demonstrációkra kerül sor, bár a mostaniak minden eddiginél erőszakosabbnak és könyörtelenebbnek bizonyultak. 2011-ben az Open Society Foundations nyilvánosan kritizálta a cseh kormányt a romák helyzetére való tekintettel. Az OSF azt mondta, hogy Csehország jó irányba haladt, de politikai okok és országszerte létező közvélekedések rossz döntések felé sodorták. Az OSF rámutatott, hogy összevetve Macedóniával és Szlovákiával, a cseh iskolák a szükségesnél jóval felszereltebbek a romák oktatásba való bevonásához. A romák integrációját segítő emberek, az eszközök és támogatások ellenére ez mégsem történik meg.
2009-ben egy hét fős roma háztartást támadtak meg Molotov-koktélokkal. A ház leégett. Az egyik áldozat, Natalka Kudrikova, aki mindössze két éves volt, szörnyű égési sérüléseket szenvedett teste 80%-án. Ezért a gyilkossági kísérletért az elkövetőket egyenként átlag 20 év börtönre ítélték. Az ítéletet a cseh tudósítások felháborítóan súlyosként írták le. Ez csak egy példa az iszonyatos, rasszista okokból elkövetett romaellenes cselekményekre a Cseh Köztársaságban. Egyértelműen hatalmas problémákkal küzd az ország az alapvető emberi jogokat illetően, melyek a teljes roma lakosságot megilletnék. Ezek az ügyek mégis megoldatlanul maradnak és helyrehozhatatlan lelki károsodást okoznak a romákban, ha nem fizikait, mint Natalka, a két éves kislány esetében, aki olyan súlyosan megégett a 2009-es támadás során.
A mostanában uralkodó, romák ellen forduló, megdöbbentő düh és a rosszindulatú cselekmények egyik fő oka egy levél volt, ami az interneten keringett és egy listát tartalmazott minden pénzről és jogcímről, amire a romák igényt tarthatnak a cseh államtól. A koholmány készítői épp a rettenetes következményekben reménykedtek.
Naiv és illogikus lenne azt feltételezni, hogy egy nem csak Csehországban, de szerte a világban szegénységéről ismert népcsoport 230.000 cseh koronát kapna alkalmi juttatásként mindössze azért, mert roma. Az ehhez hasonló állításokat tartalmazó dokumentumot a hatóságok abszurdnak nevezték és teljes mértékben tagadták. Világos, hogy a levelet azzal a kizárólagos céllal hozták létre, hogy mentségül szolgálhasson a neonácik cselekedeteire.
Augusztus, és különösen augusztus utolsó hetei hihetetlenül feszült és erőszakos volt: a legnagyobb vadászat romákra, Csehország eddigi legnagyobb és legerőszakosabb romaellenes tüntetései 8 cseh városban zajlottak egyidejűleg. A Konexe, ami egy oktatási és civil emberi jogi, tanácsadó és segítő szervezet, bátor ellenállási akcióba kezdett. A Konexe-művelet résztvevői roma aktivisták, akik szerencsére sikeresen állítottak meg számos romák által lakott terület ellen intézett támadást. A Konexe Usti nad Labem, Duchnov, Decin és Varnsdorf városokban fejtette ki tevékenységét. Az ellendemonstrációk lényege az volt, hogy a rendőrség a segítségükre siessen, hogy megállítsák a neonáci tömeget, mielőtt elérik a romák környékét. Az ellentüntetők tehát békésen elfoglalták a stratégiai pontokat az utcákon, hogy megállítsák a szélsőségeseket.

Ellendemonstráció piknik formájában a jelenlegi romaellenes szélsőséges hangulatról szóló politikusi és releváns véleményeket gyűjtő http://www.nicneznazor.cz honlap elindítása után (PHOTO: NESEHNUTÍ)
Gwendolyn Albert emberi jogi akivista, aki korábban Csehországban élt, segített nekem, hogy jobban megértsem a helyzet hátterét és okait, annak állandóságát.
A Konexe műveleteivel kapcsolatban Gwendolyn elmondta, hogy az teljes mértékben a helyi adminisztrációtól függ, milyen segítséget kapnak, ha kapnak egyáltalán, a rendőrségtől., ami legtöbbször a neonácik ellen van, de nem minden esetben. Jogilag a rendőrség kötelessége, hogy támogassa és megvédje az ellentüntetőket, mégsem mindig számíthatnak rájuk. Gwendolyn azt is mondta, hogy néha helyileg támogatják a roma közösségi központok működését, noha ez azt jelenti, hogy ilyenkor a romáknak kötelezően alkalmazkodniuk kell előírt szabályokhoz, különben megvonják tőlük a támogatást. Néhány esetben például arra bíztatják őket, hogy ne csatlakozzanak az ellentüntetésekhez, lényegében tehát azt javasolják nekik, hogy ne harcoljanak a jogaikért, és neonáci megmozdulások alkalmával a rendőrség arra kéri őket, hogy zárkózzanak be házaikba a saját biztonságuk érdekében.
Egészen nevetséges lehet csendben otthon ülni és azt hallgatni, ahogy mások szörnyű szlogeneket üvöltöznek az ablakod alatt – bizton állíthatom, hogy ez nem fogja megoldani senki problémáját. Nem ez fog gondoskodni a romák méltóságáról, sem a rendőrség vagy a helyi hatóságok tiszteletéről vagy lelkiismeretéről. Azt mondani a romáknak, hogy maradjanak zárt ajtók mögött a saját biztonságuk érdekében, ez nem módja nem a védelemnek, sem a problémamegoldásnak. A roma környékeken zajló törtéséekről a romákért küzdő Konexe-aktivista, Míra Brož festett teljes mértékben rémisztő képet interjújában a František Kostlán által vezetett romea.cz-vel, a következőket mondva:
„(…) vegyük például azt a helyzetet, amikor egy rasszista tömeg egy roma család ablaka alatt kántálja: „Cigányokat a gázkamrákba!” A legtöbben, akik ezt a romák közül átélték, azt mondják, ez volt életük legrosszabb élménye – a veszély, a gyűlölet, a megaláztatás.”
Másrészről, Gabriela Hrabanova roma aktivista sokkal optimistábban látja az előbb felvázoltakat: „(…) a lényeg, hogy a rendőrség többnyire a romák pártját fogja, ők biztosították a Blokujeme békés eseményeit is, és a romákért szóló programokon mindig együttműködnek a szervezőkkel. A helyzet a helyi hatóságokkal már bonyolultabb – ők gyakran szóltak a Társadalmi Igazságosság Munkáspártjának (DSSS), úgyhogy sok esetben felelőssé tehetők a romaellenes történésekért. Máskor ők is mindent megtesznek, hogy megállítsák a dolgokat.”
Hrabanova hozzászólásaiból érthetővé válik, hogy a politikai stratégiák némelyike jobb szó híján kétséges. A tények egyszerűen azt mutatják, hogy hatalmas szükség lenne egy egész országot átfogó, békés szerveződésre, hogy véget érjenek a romaellenes lázongások, és ezt nem szabadna könnyedén venni.
Gwendolynnal való beszélgetésem közben értettem meg az ország politikai pártjainak politikai érvelését. Vannak pártok, akik a szélsőjobboldali érveléssel kívánnak választások előtt jobb támogatottságot és figyelmet szerezni. Ezek közé a taktikák közé tartozik az „alkalmazkodni képtelen” emberekre (romák) való panasz és a bevándorló-ellenesség, tehát gyakorlatilag arra céloznak, hogy ezektől az emberektől megszabadulni a problémák felszámolását jelenthetné.
Sok az igazságtalanság és a mélyen beépülő romaellenes tanítás a médiában és az online felületeken, nagyon nehézzé téve ezzel a romák számára, hogy elfogadják őket, és normális, félelem nélküli életet élhessenek. Az EU látszólag vagy vak az igazi helyzetet illetően, vagy csak elege lett belőle – noha léteznek támogatások a szituáció javítása érdekében, sokszor a korrupció megakadályozza, hogy a pénzek az érintettekhez jussanak. Persze rengeteg mindent kell még tenni, hogy a csehországi helyzet enyhüljön, javuljon kicsit, és az is tisztán látszik, hogy változtatni nem lesz sem a legegyszerűbb, sem a leggyorsabb. A Konexe mindent megtesz, hogy tartsa a lelket a cseh romákban, és hogy megvédje őket a neonáciktól, amíg ezek a hihetetlen események fenyegetik Csehország roma lakosságát.
Hivatozások:
Kostlán, F. Czech anti-racist activist Míra Brož: Pogroms with Romani deaths, or a Romani Malcolm X, may be the future – Romea.cz. 2013. Czech anti-racist activist Míra Brož: Pogroms with Romani deaths, or a Romani Malcolm X, may be the future – Romea.cz. [ONLINE] Available at:http://www.romea.cz/en/news/czech/czech-anti-racist-activist-mira-broz-pogroms-with-romani-deaths-or-a-romani-malcolm-x-may-be-the-future. [Accessed 01 October 2013].
Conkova, M. I., t. Albert, G. http://romareact.org. 2013. http://romareact.org. [ONLINE] Available at:http://romareact.org/news/view/1336. [Accessed 26 September 2013].
CNN Wire Staff. Czech neo-Nazis jailed for arson attack on Roma – CNN.com. 2013. Czech neo-Nazis jailed for arson attack on Roma – CNN.com. [ONLINE] Available at:http://edition.cnn.com/2010/WORLD/europe/10/20/czech.republic.arson.verdict/index.html. [Accessed 26 September 2013].
Info on 24/8/2013 – antiroma riot wave in Czech Republic | Roma. 2013. Info on 24/8/2013 – antiroma riot wave in Czech Republic | Roma. [ONLINE] Available at: http://roma.idebate.org/news-articles/info-2482013-antiroma-riot-wave-czech-republic. [Accessed 26 September 2013].
Smith, H. Anti-Roma sentiment grows in Czech Republic – Europe – Al Jazeera English . 2013. Anti-Roma sentiment grows in Czech Republic – Europe – Al Jazeera English . [ONLINE] Available at:http://www.aljazeera.com/video/europe/2013/08/201383013420633378.html. [Accessed 26 September 2013].
Broz, M. http://romareact.org. 2013. http://romareact.org. [ONLINE] Available at:http://romareact.org/news/view/1331. [Accessed 28 September 2013].
Anti-Roma riots spread in Czech Republic raising fears – Aktualne.cz. 2013. Anti-Roma riots spread in Czech Republic raising fears – Aktualne.cz. [ONLINE] Available at:http://aktualne.centrum.cz/czechnews/clanek.phtml?id=713883. [Accessed 28 September 2013].
Roma. 2013. Roma. [ONLINE] Available at: http://roma.idebate.org/. [Accessed 28 September 2013].
For the dignity of Roma people in Europe! | Roma. 2013. For the dignity of Roma people in Europe! | Roma. [ONLINE] Available at: http://roma.idebate.org/news-articles/dignity-roma-people-europe. [Accessed 28 September 2013].
Kostlán, F. Analysis: Police in Ostrava intentionally failed to protect anti-racist demonstration – Romea.cz. 2013. Analysis: Police in Ostrava intentionally failed to protect anti-racist demonstration – Romea.cz. [ONLINE] Available at: http://www.romea.cz/en/news/czech/analysis-police-in-ostrava-intentionally-failed-to-protect-anti-racist-demonstration. [Accessed 28 September 2013].