Pharrajimos

1944. április 16-án, Magyarországon megkezdődtek a deportálások a haláltáborokba. Augusztus másodika, a Roma Holokauszt áldozatainak emléknapja és Január 27-e az aushwitz-i láger felszabadításának évfordulója mellett a mai nap is fontos az elhallgatás megtörésére.  Az előbbi kettő globális évforduló, míg április 16-án a magyarországi áldozatok emlékének adózunk, amely dátum 2004-től már az oktatási tanagyag része az iskolákban. A múlt pontos számbavétele azonban mindmáig késlekedik.

A 90-es évek elején roma értelmiségiek és tudósok javaslatára került be a Romani eredetű Pharrajimos fogalom a holokauszttal rokon meghatározások közé. Konkrét jelentése szétvágatás, megsemmisítés, elpusztítás, kiirtás és elsősorban a náci Németország, a Független Horvát Állam, Magyarország és szövetségeseik által a második világháború ideje alatti romák ellen elkövetett népirtásra utal. Mivel a kelet-európai romák kevésbé voltak szervezettek zsidó sorstársaikhoz képest, így a Pharrajimos-ra vonatkozó adatok nem megfelelően vagy egyáltalán nem kerültek időben dokumentálásra. A ma még elsősorban aktivisták által használt fogalom sok esetben még az áldozatok és a túlélők hozzátartozói számára is ismeretlen.

A belzec-i koncentrációs táborban a kerítéshez közel a szabad ég alatt várakozik egy csoport roma a kipufogó gázzal gyilkoló teherautóra

Talán fentiek ismeretében nem meglepő, hogy a Romák esetében csak négy-öt évtizeddel az események után került sor kártérítési igénnyel kapcsolatos eljárásokra. A korábbielutasító indoklásokban egészen elképesztő hivatkozásokat találni. Német hivatalok jegyezték meg, hogy a Romák üldözésére elsősorban nem faji okból, hanem a beilleszkedési hajlandóságuk hiánya és bűnözési hajlamuk miatt került sor. Az abszurditást tovább fokozta, hogy indoklásul a harmincéves háború során tömegesen lemészárolt romák esete szolgált. Végül a Nyolcvanas évek elején kért a német állam bocsánatot a romáktól a korábbi bűnök miatt és indulhatott meg a kártérítés folyamata is.

A magyarországi Pharrajimos első áldozatai még a Kárpát-alja és a délvidék 1941-es visszacsatolása  idején haltak meg, mivel a magyar hatóságok: az idegenrendészet és a csendőrség elsősorban a visszakapott területek zsidó és roma lakóit, – akik nem tudták hivatalos papírokkal igazolni magyar állampolgárságukat – áttették az ukrajnai illetve szerbiai hadműveleti területekre, ahol a megszállók tömegesen legyilkolták őket.

A következő népirtás a német megszállással kezdődött el 1944-ben. Először az internáló táborok zsidó és roma foglyait hurcolták április közepén Auschwitzba, megkezdődött a romák gettóba zárása, kényszermunkatáborokba hurcolása a kárpátokba, a délvidékre, illetve hazai uradalmakba, gettókba, lágerekbe augusztusban cigány munkaszolgálatos századokat állítottak fel, október elején már csendőrök által elkövetett tömeggyilkosságok áldozataivá váltak romák Nagyszalontán, Dobozon, Pocsajban. Amikor a központi kormányzás a Nyilaskeresztes Párt kezébe került, október végén megtiltották, hogy elhagyják állandó lakóhelyüket, ami  a deportálás előtti intézkedések Németországban is bevett módszere volt, majd novembertől tömegesen szedték össze a romákat szervezetten illetve razziákon és a komáromi Csillag Erődbe zárták őket. Innen indultak a vonatok szombatonként a németországi lágerek: Dachau, Mauthausen, Rawensbrück, Bergen-Belsen, Natzveiler felé a romák ezreivel. A front közeledtével egyre több romát gyilkoltak meg a helyszínen –  Lengyelben, Lentiben, Szolgaegyházán, Szabadbattyánban. A gyilkolás az utolsó pillanatig folyt. Miután a német hadsereg visszafoglalta Székesfehérvárt az oroszoktól, az ottani romákat a várpalotai vár előtt és a Grábler tónál – összesen 118 főt férfiakat, nőket, gyerekeket – meggyilkoltak azon az alapon, hogy egy rémhír szerint segítették a Vörös Hadsereget.

A novemberi országos razzia után történtekről egy jánosházi roma túlélő a következő képpen számolt be:

„Ahogy a falvakon meneteltünk át, mások is csatlakoztak hozzánk, cigányok és rendőrök. Néhány csecsemő meghalt útközben, és volt olyan, aki szökni akart – ezeket agyonlőtték és az út szélén hagyták. Körülbelül két hét alatt értünk Komáromba, közben alig ettünk, és vizünk is alig volt. Sokan meghaltak, amikor kitört a tífusz, másokat meg meggyilkoltak. A halottakat egy nagy gödörbe hajították, és oltott meszet öntöttek rájuk. Egy nap marhavagonokba tereltek bennünket, hogy már nem is tudom, hová vigyenek. ’Rohadj meg, zsidó-cigány!’ üvöltött rám a nyilas őr, miközben belökdöstek a vagonba. Hirtelen megszólaltak a szirénák, és bombák hullottak. A mi vagonunk is megsérült, és néhányan megszöktünk. Körülbelül egy évig az erdőben bujkáltunk, amíg vége nem lett a háborúnak.”

A háborút követően számos, egymástól olykor különösen eltérő adat látott napvilágot a roma áldozatok számát illetően. A nácik által megszállt területeken a roma lakosság 80%-a egyes területeken 90%-a esett áldozatául a népirtásnak. Magyarországon a kései hatalomátvétel miatt ez a szám alacsonyabb. A fasiszta üldözést szenvedettek száma,- ide értve a német lágerbe hurcoltakat, a hazai kényszermunkásokat, munkaszolgálatosokat vagy egyéb módon meghurcoltakat,-  a korabeli populáció egynegyedét  kb. 50 ezer romát tesz ki, akiknek 10-20%-a halt meg az üldöztetés során. Sajnos pontos számokkal, az áldozatok névsorával még adós a történettudomány.

http://www.theromanielders.orghttp://www.theromanielders.orghttp://www.theromanielders.orghttp://www.theromanielders.org  Pharrajimos, The Fate of the Roma During the Holocaust, Edited by János Bársony and Ágnes Daróczi, Idebate Press 2008 New York,Amsterdam,Brussels ISBNhttp://www.theromanielders.orghttp://www.theromanielders.orghttp://www.theromanielders.orghttp://www.theromanielders.orghttp://www.theromanielders.orghttp://www.theromanielders.orghttp://www.theromanielders.org 978-1-932716-30-6